Hírolvasó
Egyhangúlag feloszlatta magát az OpenSolaris Governing Board
Július közepén az OpenSolaris működését felügyelő OpenSolaris Governing Board ultimátumot küldött az Oracle-nek: ha az Oracle nem áll velük szóba augusztus 16-ig, akkor a vezetőtestület a következő ülésén olyan határozatot hoz, amely után életbe lép az OGB alapító okirat azon záradéka, amelynek értelmében a közösség feletti irányítás visszaszáll az Oracle-re. Az OGB ezzel akart nyomást gyakorolni az Oracle-re, sikertelenül.
Az OpenSolaris Governing Board tegnap összeült. Megállapította, hogy az Oracle augusztus 13-án úgy határozott, hogy ezentúl frissítéseket a CDDL alatt kiadott kódokhoz csak a Solaris kiadások után fog kiadni. Megállapította, hogy az utolsó commit is bekerült az Oracle publikus ON hg tárolójába.
Mivel
- az Oracle folyamatosan figyelmen kívül hagyta az OGB azon kérését, hogy jelöljön ki egy kapcsolattartót,
- mivel az Oracle olyan levelet intézett augusztus 13-án a dolgozóihoz, amelyből kiderül, hogy az Oracle egyoldalúan felmondja a közte és az OpenSolaris közösség közti, fejlesztésre irányuló partnerséget,
- mivel az Oracle támogatása és részvétele nélkül a továbbiakban nincs értelme az OGB és az Sun/Oracle által létrehozott, a Solaris nyílt fejlesztésére létrejött közösség létezésének,
- mivel az OpenSolaris kód további nyílt fejlesztése utáni vágy és lelkesedés kicsúszott az Oracle (és így e közösség) kezei közül és átkerült más közösségekhez (pl. Illumos - a szerk.)
Az OpenSolaris Governing Board egyhangúlag, együttesen lemond.
A részletek itt olvashatók.
Reakciók:
Garrett D'Amore: OGB has dissolved today
Ben Rockwood: OGB Hangs Itself: It is done
Gnash 0.8.8 (az összes YouTube videónak működnie kellene)
A fejlesztők bejelentették az Adobe Flash Player alternatívájaként létező Gnash 0.8.8-as verzióját. A Gnash egy szabad szoftver, licence GNU GPLv3. Fut Linux-on és BSD-n, illetve processzor architektúrák széles skáláján, beleértve a x86-on, ARM-on, MIPS-en, PowerPC-n, illetve támogatja a 64 bites rendszereket is. Létezik önálló lejátszóként és böngészőpluginként egyaránt. Változások a 0.8.7-es kiadás óta:
- 100% of all YouTube videos should work. If you have problems, delete all YouTube cookies and refresh.
- Gnash can switch at runtime between the Cairo, OpenGL, and AGG renderers.
- Gnash can switch media handlers at runtime, too, between FFmpeg and Gstreamer,
- Gnash can now decode video quickly on hardware compatible with the VAAPI library (a few NVidia, ATI, and Intel graphics processors).
- Gnash now compiles faster due to reduced internal dependencies.
- Scriptable Plugin support so Javascript in the browser can work with ActionScript in Gnash.
- Improved input device handling when using a raw framebuffer.
Részletek a bejelentésben.
"IPS == FAIL"
Garrett D'Amore, az Illumos projekt életre hívója, blogbejegyzésben élesen kritizálja a IPS-t. Az Image Packaging System egy keresztplatformos csomagkezelő rendszer, amelyet az OpenSolaris közösség hívott életre a Sun Microsystems koordinálása mellett. Noha számos funkciója van, igazán sosem tett nagy népszerűségre szert. Garrett D'Amore tegnapi blogbejegyzésében számos IPS-szel kapcsolatos problémát sorol fel és kilátásban helyezi, hogy ha nem tud a problémákon felülkerekedni, akkor visszavált az SVR4 csomagokra.
A blogbejegyzés itt olvasható.
Ismét a GNU grep az alapértelmezett a FreeBSD HEAD-ben
Nemrég vita alakult ki a Kövesdán Gábor által a FreeBSD 9-CURRENT-ben alapértelmezetté tett BSD grep körül. Egyesek a sebességére, mások működésbeli problémákra panaszkodtak. Noha az elmúlt napokban jelentős előrelépést könyvelhetett el a segédprogram sebesség terén, ma Gábor mégis újra alapértelmezetté tette a GNU grep-et a FreeBSD HEAD-ben. A BSD grep a "WITH_BSD_GREP" kapcsolóval fordítható.
Arra kérdésre, hogy ez végleges változtatás-e vagy van-e valami TODO lista, amely azokat a megoldandó problémákat tartalmazza, amelyek ha megoldódnak, akkor ismét a BSD grep lehet az alapértelmezett, Gábor azt válaszolta, hogy van egy teendőlista, amely azokat a hibákat tartalmazza, amelyeket meg szeretne oldani. A problémák megoldására mielőbb időt szeretne szakítani, de most más országba költözik, így egyelőre erre koncentrál.
OpenSSH 5.6
Damien Miller nemrég bejelentette az OpenSSH 5.6-os kiadását. Az új verzió a hibajavítások mellett számos változtatással, feature-rel rendelkezik az 5.5-ös kiadáshoz képest. Részletek a bejelentésben.
Ubuntu Global Jam: csatlakozz te is!
A nemzetközi Ubuntu közösség nyár végén ismét megrendezi a Global Jam nevű nemzetközi eseményt, amelynek célja, hogy a helyi közösségek tagjai összeüljenek, és egy hétvégét az Ubuntu fejlesztésére szánjanak. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan most is csatlakozik a magyar közösség a Global Jamhez. Ezúttal élő rendezvényt tartunk Budapesten, az Infoparkban.
Helyszín: Budapest, Gábor Dénes út 2., Infopark, D épület (Google Maps).
Időpont: augusztus 28-29, szombat és vasárnap, mindkét napon reggel 9-től délután 17 óráig.
Aki nem tud személyesen megjelenni, az online is bekapcsolódhat a munkába a Freenode hálózat ##ubuntu-hu-jam csatornáján. Aki személyesen jönne, az a HUP.hu üzenetküldő oldalán keresztül jelezheti torosnak részvételi szándékát.
Bognár András készített két kitűzőt a Global Jamre, így aki jönne, kiteheti ezek valamelyikét például a blogjába vagy a kedvenc közösségi oldalára.
URL: http://ubuntu.hu/sites/default/files/ubuntu_global_jam_kituzo_v1.png
URL: http://ubuntu.hu/sites/default/files/ubuntu_global_jam_kituzo_v2.png
A Global Jamen több feladat is vár minket:
- Be lehet kapcsolódni a hamarosan kiadásra kerülő Ubuntu Maverick Meerkat fordításába, konkrétan a nemrég teljesen újraírt, így magyarul még alig tudó Kubuntu dokumentáció honosításába, valamint a csomagleírások fordításainak frissítésébe.
- Folytatjuk az edu.ubuntu.hu oldalon elérhető Ubuntus tananyag fejlesztését, amiben szintén számítunk a közösség segítségére. Részletes információk ezzel kapcsolatban itt olvashatók.
- Mindezek mellett ez egy jó alkalom lesz arra is, hogy az ubuntu.hu oldal frissítésével is foglalkozzunk.
Terveink szerint szombat este a napot egy közös vacsorával és sörözéssel zárjuk. Ennek helyszínét még nem tudjuk.
"Fejlettebb ZFS metaslab kód (gyorsabb írási sebesség)"
Számos FreeBSD és Solaris felhasználó panaszkodik a ZFS lassú írási sebessége miatt. A Solaris 10 (és az OpenSolaris is tavaly novemberig) két metódust alkalmaz(ott) az új blokkok allokálásánál:
- ha a pool több mint 30%-nyi szabad hellyel rendelkezik, akkor a "first fit" (elindul az elejéről és legelső megfelelő szabad helyet tölti fel),
- ha a pool kevesebb mint 30%-nyi szabad hellyel rendelkezik, akkor a "best fit" (mindig végigmegy és megkeresi a legkisebb alkalmas szabad helyet)
algoritmust használja az allokálásra. Ez a felállás nagyobb lassuláshoz vezethet írási műveletnél, ha a pool kevesebb mint 30%-nyi szabad hellyel rendelkezik. Nagy pool-ok esetén ez a 30% akár terabyte-okat is jelenthet.
Az OpenSolaris változtatott ezen az eljáráson tavaly novemberben és az Oracle storage-ok is bevezették az új kódot 2010 első negyedévében. A változtatásoknak köszönhetően jelentős pozitív változások következtek be.
A FreeBSD is igyekszik átvenni a változtatásokat (pl. a korábbi 30% helyett 4%-nál kevesebb szabad helynél vált csak a "best fit"-re). Martin Matuska (mm@) egy levelet küldött tegnap a freebsd-current levelezési listára, amelyben arra kéri a felhasználókat, hogy teszteljék a változtatásokat.
A levél elolvasható itt.
Magyarországon ünnepel az OpenOffice.org közösség
Idén Budapest ad otthont az OpenOffice.org születésnapi nemzetközi konferenciájának. Az ODFA Magyarország által szervezett szeptember eleji rendezvény kiemelkedik a többi közül, hiszen a nyílt forráskódú, közösség által fejlesztett irodai szoftvercsomag éppen ebben az évben tíz éves.
A három napos eseményre a világ minden részéről több mint 100 előadó, és összesen várhatóan
300-nál is több vendég érkezik a magyar fővárosba. A plenáris ülésnek az Országház ad otthont, a megnyitót pedig Dr. Nyitrai Zsolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért felelős államtitkára tartja.
A Magyarországi Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA Magyarország) által szervezett
jubileumi konferencia az elképzelések szerint a legjobb lesz az OpenOffice.org konferenciák eddigi történetében.
Szakál Péter, a konferenciát szervező ODFA Magyarország képviselője megjegyezte: "Külön siker, hogy a szakmai előadások helyszínén, a Közép-európai Egyetemen a konferenciával egyidőben zajlik az ODF Interoperability DEMO, amelyen 6 vállalat termékei bizonyítják az ODF formátum magas szintű együttműködési képességét – ez a konferencia mindenki számára emlékezetes lesz."
A szakmai programok mellett a nagyközönség, a felhasználók számára is betekintést engednek az OpenOffice.org közösségbe; az Open Fesztiválon a Gödör Klubban szeptember 1-én az odalátogatók találkozhatnak, eszmét cserélhetnek és természetesen 10-ik születésnap alkalmából koccinthatnak, együtt ünnepelhetnek a közösség vezetőivel, tagjaival.
További részletek a konferencia weboldalán.
Gépelésre valós időben frissülő keresési eredmények szolgáltatást tesztel a Google
A Google megerősítette, hogy valóban teszteli szűk körben azt a szolgáltatást, amely a fenti videón látszik. Az új szolgáltatás éles tesztelésébe véletlenül futott bele a SEO-val foglalkozó Rob Ousbey. Részletek itt.
Linus Torvalds: Linux 2.6.36-rc2
Linus bejelentette a 2.6.36-os kernel második kiadásra jelölt verzióját. Az -rc1-gyel ellentétben ehhez már mellékelt levelet is. A bejelentésben kihangsúlyozta, hogy ismét szigorú üzemmódba kapcsolt, más szóval felhívta a fejlesztők figyelmét, hogy csak regressziójavításokat küldjenek mostantól neki. Úgy gondolja, hogy ez már bevált a 2.6.35 stabilizációs időablakában, így érdemes ezt megismételni a 2.6.36-nál is. Részletek a bejelentésben.
[hirdetés] Elindult a Smarter Cities videópályázat, a főnyeremény egy Apple iPad!
Androidról iPhonera (eszpee)
Kicsit autópályán szembe autózós érzésem van. Az Android piaci részesedése brutálisan jön föl, ráadásul (még) nincs CDMA iPhone, így akinek elege van az AT&T amerikai GSM lefedettségébőll, az is megy át Androidra. Igazából mindenki megy át Androidra, amikor még a döntésem előtt keresgéltem kicsit, hogy más hogyan kezelte az ezirányú váltást, hát az is tanulságos volt. Nagyjából nulla oldal foglalkozott az Androidról iPhonra migrálással, ellenben a másik iránnyal tele a web. Akkor hát ez egyedi tartalom lesz, egy év Android és egy hét iPhone használat után bemutatom az utóbbit.
eszpee cikke a Kispadon, 2010. augusztus 22. vasárnap
VMware Server 2.0.2-x On Ubuntu Server 10.04 With VMware Remote Console Plug-in
VMware Server 2.0.2-x On Ubuntu Server 10.04 With VMware Remote Console Plug-in
Today I will tell you how to set up a new Ubuntu 10.04 server which runs VMware server 2.0.2-x and the VMware Remote Console Plug-in.
Frissítéssel megoldódhat az iOS 4 lassúsága az iPhone 3G-n
Gyakorlatilag azóta szidják az iPhone 3G tulajdonosok az iOS 4-et, amióta az megjelent. Ki jobban, ki kevésbé, de abban szinte mindegyik egyetért, hogy az iOS 4 óta a készülékük lassult. A problémára paródia is született:
Ha lehet hinni azoknak a leveleknek, amelyek látszólag Steve Jobs iPhone-járól jönnek, akkor bizakodhatunk abban, hogy hamarosan megoldódik ez az áldatlan állapot. Több forrás is írt arról korábban, hogy az Apple tud a problémáról és vizsgálja azt.
Most arról ír a MacRumors, hogy az egyik ügyfél megunta a várakozást és levelet írt Jobs-nak. A levélben az iOS 4.0.x-et futtató iPhone 3G scrollozás, zoomolás és gépelés közbeni lassúságára panaszkodott.
A Jobs-tól érkező állítólagos válasz az volt, hogy hamarosan érkezik a frissítés.
Noha Jobs nem tért ki a részletekre, feltehetően az iOS 4.1-re utalt, amelynek beta verziói állítólag gyorsabban futnak 3G-n, mint a mostani verziók.
A részletek itt.
Képernyőképek a packages.debian.org-on
Az emberek gyakran szeretnék tudni egy-egy alkalmazás feltelepítése előtt, hogy az hogyan néz ki valójában. Ez az egyik oka annak, hogy Christoph Haas elindította a screenshots.debian.net szolgáltatást. A weboldalra a felhasználók feltölthetik kedvenc alkalmazásuk képernyőképét, mások pedig megtekinthetik azt.
A feltöltött képernyőképek megjelennek a packages.debian.org-on is a megfelelő alkalmazás adatlapján. Egy példa erre mondjuk a VLC csomag, amely mellett már látható a screenshot. A képre kattintva még több kép érhető el az alkalmazásról.
Ha az embereknek tetszik, nem kizárt, hogy a szolgáltatás felbukkan a packages.ubuntu.com-on is.
A részletek itt.
"Miért gyors a GNU grep"
Korábban már volt szó a BSD grep vs. GNU grep témáról. Aki lemaradt, az megtalálja itt és itt. A FreeBSD levelezési listán belebotlott a szálba Mike Haertel, a GNU grep eredeti szerzője is. Mike összefoglalta, hogy miért gyors a GNU grep. Az összefoglalót azért készítette, hogy ötleteket lehessen meríteni belőlük a BSD grep-hez. Mike levele itt olvasható.
Ha egy blogbejegyzésben külső oldalra mutató link van a teljes írásra, akkor rákattintasz?
10.10.10.10... - A Maverick 10 legjobb jellemvonása
Mark Shuttleworth blogjában arról ír, hogy milyen frankó is lenne, ha az ősszel Ubuntu 10.10.10-ként megjelenő Maverick Meerkat 10 legjobb szolgáltatását, jellegzetességét, tulajdonságát - vagy angolul feature-jét - összeszednék, arról egy videógyűjteményt állítanának össze.
Az ötleteléshez elkészült egy wikioldal, ahol kategóriák alá sorolva lehet javaslatokat tenni az egyes filmekre. Hogy megadják a kezdőlöketet, az Ubuntu Ads-os srácok elkészítették az Unity kisfilmjét:
A felhívás ugyan még csak egy napos, de már máris jöttek javaslatok:
Shotwell (a Maverick alapértelmezett képkezelője lesz)
Piviti
Software Center
A Maverick Movies wikioldal itt, Mark blogbejegyzése itt található.
FreeBSD local root exploit került nyilvánosságra
Ugyan nem 0day, de azért mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a napokban publikussá vált egy exploit a FreeBSD-SA-10:07.mbuf figyelmeztetőben tárgyalt sebezhetőségre. Colin Percival - a FreeBSD biztonsági tisztviselője - a freebsd-security listán figyelmeztett arra, hogy aki még nem patchelte érintett rendszerét, annak itt egy újabb ok, hogy mielőbb érdemes azt megtenni.
